A tartási szerződés különleges szerepet tölt be a közgondolkodásban, hiszen sok jó és rossz véleményt hallhatunk róla. Kedvező lehetőségnek tűnik azoknak, akik rászorulnak a tartásra, de azoknak is, akiknek ingatlanra, ingóságra vagy készpénzre van szükségük, és emellett segíteni is szeretnének. Ugyanakkor gyakran hallhatunk visszaélésekről, a tartásra szorulók szomorú sorsáról. A Polgári Törvénykönyv szabályai szerint tartási szerződés alapján az eltartó köteles a tartásra szorulót megfelelően eltartani, míg ezért cserébe a szerződés megkötésével megszerzi a tartás ellenértékét, azaz valamilyen ingatlant, ingóságot.

A tartási kötelezettség a gondozásra, a gyógyításra, az ápolásra és az eltemettetésre is kiterjed. A szerződés lényeges vonása a járadékszerűség: az eltartó szolgáltatásai rendszeresen ismétlődnek, időszakonként, esetleg naponként. Így az eltartó folyamatosan biztosítja az élelmezést, fűtést, világítást, szükség szerint az ápolást, kezelést, időszakonként vagy rendszeresen valamilyen pénzbeli szolgáltatást. A szolgáltatásokat az eltartó személyesen tartozik teljesíteni, ezt az eltartott mástól nem köteles elfogadni.

A tartási szerződés az eltartott haláláig áll fenn, ezért a joggyakorlat e szerződéseket szerencseszerződéseknek nevezi. Előfordulhat ugyanis olyan eset, hogy az eltartott a szerződés megkötése után rövid időn belül meghal, ennek megfelelően az eltartó a kapott vagyoni értéknek csupán egy csekély részét fordítja az eltartott élelmezésére, gondozására. Ezzel szemben hosszú életű eltartott esetén az is előfordulhat, hogy a kapott értéket messze túlhaladó gondozást kell nyújtani.

A szerződéssel kapcsolatos visszaélések megakadályozására szerencsére létezik jogi védelem. Pert lehet indítani az eltartó ellen, ha az eltartó - orvosi vélemény, iratok alapján - tisztában van az eltartásra szoruló egészségi állapotával, és tudja, hogy az eltartott gyógyíthatatlan betegség miatt viszonylag rövid idő alatt meghalhat. Ekkor az eltartó az eltartottal abban a tudatban szerződik, hogy a tartást csak rövid ideig kell szolgáltatni, és viszonylag csekély áldozattal megszerezheti az eltartott vagyonát. Az ilyen szerződés a jó erkölcsbe ütközik, ezért semmis.

Gyakori, hogy az eltartott úgy érzi, hogy nem azt az ellátást kapja, amelyet a szerződés megkötésekor elképzelt vagy ígértek neki, vagy az eltartó egyre türelmetlenebb vele. Az sem ritka, hogy az eltartó úgy érzi, hogy a kapott szolgáltatásokkal szemben sokkal többet nyújt. Ilyenkor bármelyik fél kérheti a bíróságtól, hogy a szerződést véglegesen vagy ideiglenesen változtassa át életjáradéki szerződéssé. Ha erre nincs lehetőség, a bíróság a tartási szerződést - az addigi tartás megfelelő elszámolásával - megszünteti. A fenti szabályoktól függetlenül egy dolog mindenesetre biztosan leszögezhető: e szerződésben is emberi életekről és sorsokról van szó, érdemes tehát odafigyelni, hogyan is állunk hozzá.