Sajnos mostanában sokan kerülhetnek olyan helyzetbe, hogy a munkáltató egy reggel úgy fogadja a munkavállalót: "kedves dolgozóm, holnaptól nem kell bejönnie". Egyre gyakoribb, hogy ez nem jogszerűen történik, mert például a megszüntetés nem felel meg a Munka Törvénykönyve előírásainak, a munkáltatók nem tartják be a rendkívüli felmondásra vonatkozó határidőket vagy elmulasztják az intézkedéseket írásba foglalni. De vajon mit lehet ilyenkor tenni?

Ha a szóbeli próbálkozások vagy egy esetleges mediáció (más néven közvetítői eljárás) nem vezet eredményre, akkor a munkaügyi bírósághoz lehet fordulni. Ha a munkaügyi bíróság megállapítja, hogy a munkáltató a munkavállaló munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg, a munkavállalót - kérelmére - eredeti munkakörében kell továbbfoglalkoztatni. Lehetőség van azonban - néhány estet kivéve - arra, hogy a munkáltató kérelmére a bíróság mellőzze a munkavállaló eredeti munkakörbe történő visszahelyezését, feltéve, hogy a munkavállaló továbbfoglalkoztatása a munkáltatótól nem várható el. Ha a munkavállaló nem kéri, vagy a munkáltató kérelmére a bíróság mellőzi a munkavállaló eredeti munkakörbe történő visszahelyezését, a munkaviszony a jogellenességet megállapító határozat jogerőre emelkedése napján szűnik meg.

A munkaviszony jogellenes megszüntetése esetén meg kell téríteni a munkavállaló elmaradt munkabérét, egyéb járandóságait és a felmerült kárát. Kárként azonban csak olyan jövedelemcsökkenés, kiadás megtérítése igényelhető, ami a munkaviszony jogellenes megszüntetésével oksági összefüggésben áll. Nem kell a munkáltatónak megtérítenie a munkabérnek, egyéb járandóságnak, illetve a kárnak azt a részét, ami máshonnan megtérült. A gyakorlatban a máshonnan megtérülő jövedelemként kell például figyelembe venni a munkaügyi központ által a volt munkavállalónak álláskeresési járadékként folyósított összeget.

A máshonnan megtérülő jövedelmen túlmenően a munkavállalót - ha munkaviszonya nem rendes felmondással szűnt meg - az elmaradt munkabéren és a felmerült káron túlmenően megilleti a felmentési időre járó átlagkeresete és a rendes felmondás esetén járó végkielégítés is. Ha a munkavállaló nem kéri vagy a munkáltató kérelmére a bíróság mellőzi a munkavállaló eredeti munkakörbe történő visszahelyezését, a bíróság a munkáltatót - az eset összes körülményeinek, így különösen a jogsértés és annak következményei súlyának mérlegelésével - a munkavállaló legalább 2, legfeljebb 12 havi átlagkeresetének megfelelő összeg megfizetésére kötelezi.

A határozott idejű munkaviszony munkáltató általi jogellenes megszüntetése esetén az elfogadott gyakorlat szerint az érintett munkavállaló vagylagosan kérheti a határozott időből még hátralévő időre (maximum 1 évre) járó átlagkeresetét, vagy a jogellenes munkaviszony-megszüntetés törvényi jogkövetkezményeinek az alkalmazását, a fentiekben ismertetettek alapján. Az első esetben, az eredeti munkakörében való továbbfoglalkoztatás esetén, a kiesett időt a munkaviszony tartamába be kell számítani. A fenti bonyolult szabályoktól függetlenül, akár munkáltatók, akár munkavállalók vagyunk, figyeljünk oda, hogy jogszerűen és békésen szűnjön meg a munkaviszony. Vita esetén pedig törekedjünk békés úton, az egyre népszerűbb és nyilvánvalóan sok előnnyel járó mediációval megállapodásra jutni.