Jogi Hírlevél 2007. december 14.
Az ajándékozásról

A karácsonyi ajándékozások során vannak, akik aprósággal lepik meg szeretteiket, de bizony vannak olyanok is, akik nagyobb értékű ajándékot adnak ismerőseiknek. Utóbbi esetben gyakori, hogy az ajándékozó a megajándékozottal szerződésben rendezi az ebből eredő jogait és kötelezettségeit. De mit is érdemes erről a szerződésről tudni?

Az ajándékozási szerződés alapján az egyik fél saját vagyona rovására a másiknak ingyenes vagyoni előny juttatására köteles. A szerződés tárgya ingó és ingatlan dolog, vagyoni értékű jog (haszonélvezeti jog, használati jog, társasági jogok) egyaránt lehet, de jogszabály előírhat korlátozásokat (például a termőföld tekintetében). Gyakori a pénzbeli ajándékozás is.

A hétköznapi életben az ajándék egyfajta meglepetés, jogi szempontból azonban a megajándékozott tud az ajándékról. Ez azt eredményezi, hogy a megajándékozott a szerződés megkötése után nemhogy várhatja az ajándékát, hanem jogosult az ajándék követelésére. Az ajándékozó a szerződés teljesítését csak akkor tagadhatja meg, ha bizonyítja, hogy az ajánlattétel, illetőleg a szerződés megkötése után az ajándékozó körülményeiben, különösen a megajándékozotthoz való viszonyában olyan lényeges változás állt be, hogy a szerződés teljesítése tőle többé nem várható el.

Bár karácsonykor nem illik, jogilag mégis lehetőség van az ajándék visszakövetelésére. A még meglevő ajándékot az ajándékozó visszakövetelheti annyiban, amennyiben arra létfenntartása érdekében szüksége van, és az ajándék visszaadása a megajándékozott létfenntartását nem veszélyezteti. Ha a megajándékozott vagy vele együtt élő hozzátartozója az ajándékozó vagy közeli hozzátartozója rovására súlyos jogsértést követ el, az ajándékozó visszakövetelheti az ajándékot, vagy követelheti az ajándék helyébe lépett értéket. Az ajándékozó visszakövetelheti az ajándékot, vagy követelheti az ajándék helyébe lépett értéket akkor is, ha az a feltevés, amelyre figyelemmel az ajándékot adta, utóbb véglegesen meghiúsult, és enélkül az ajándékozásra nem került volna sor.

A fenti esetek ellenére azonban visszakövetelésnek nincs helye, amennyiben az ajándék vagy a helyébe lépett érték a jogsértés elkövetése időpontjában már nincs meg, továbbá ha az ajándékozó a sérelmet megbocsátotta. Megbocsátásnak az számít, ha az ajándékozó az ajándékot megfelelő ok nélkül hosszabb ideig nem követeli vissza. Végül a szokásos mértékű ajándék visszakövetelésének nincs helye. A viták elkerülése érdekében gondoljuk meg tehát, mit, miért és kinek ajándékozunk ajándékozási szerződés alapján.


dr. Mészáros Ádám
jogász
www.meszarosadam.hu

A fenti rövid tájékoztatás a teljesség igénye nélkül, figyelemfelhívó célzattal készült, amely nem minősül jogi tanácsadásnak. A Jogi Hírlevél ingyenes.
A cikkben foglaltak hatályossága - a jogszabályok gyors változása és a fenti cikk archív jellege miatt - változhat, ezért kérem, hogy erről győződjön meg.

További cikkek a Jogi Hírlevélben

Érdekes, hasznos, tanulságos és aktuális
jogi témák közérthető formában, e-mailben.


Ön az elsők között kaphat értékes, naprakész és szórakoztató
tájékoztatást a legfontosabb jogterületekről. A Hírlevél ingyenes!

Iratkozzon fel MOST:





Leliratkozás a hírlevélről